Az elmúlt hetem egyfajta álomban telt. Egy átszellemült, ráhangolódó, picivel a föld felett lebegő álomban, egy meghatározó, örök élményben. A festői szépségű Zebegényben töltöttem cirka 6 napot, ami elvarázsolt hangulatával, ihletet adott és legjobb helyszíne volt a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolának és egyben tábornak.
Programok a Szabadiskolában
Nagyon aktívan teltek a napjaim. Mondhatni mindent beleadtam, hogy a legtöbbet tanuljam a művészetekről és Fischer Balázs festőművésztől. Reggeltől estig csak a rajz és festés volt a feladat különböző helyszíneken a festői Zebegényben. Volt egy-egy nap amikor előadást tartottak nekünk képi kifejezés pszichológiáról és Szőnyi életútjáról. Nagyon érdekes és tanulságos volt mindkettő.
Minden napot egy tanulmányrajzzal kezdtük élő modellről, valahogy így:
Délután pedig választható technikával – olajjal, vagy akvarellel – festettünk a szabadban, este 6-ig. Mindenki azt festhetett, azt a témát választhatta, ami a legjobban megihlette. Én elsőnek találtam egy szűk kis lépcsőfeljárót, ódon kapuval és sziklafallal ami egész magasra vitt fel. Jó árnyékos volt. Itt készült ez az olajfestmény, ami még befejezésre vár:
Sokan festették a Dunakanyart a parton, de olyan kánikula volt, hogy én inkább az árnyékban kerestem egy jó kompozíciót a falusi házakkal. Ez az akvarell, akkor született. Ha volt egy szabad óránk, akkor a lányokkal krokiztunk. Egymásnak álltunk modellt és 5 percenként válltottunk. 🙂
Szőnyi egykori otthona
A sűrű hétbe belefért, hogy meglátogassuk a Szőnyi István Múzeumot, ami egykor a festő otthona volt. A festményein keresztül jó volt betekinteni az életébe. A műterme ugyanúgy van berendezve, mint régen. Eszközei, állványa, a pigmentporok ott állnak még mindig, mintha szelleme még most is festene. 🙂
A falu központja fölé emelkedik a Kálvária-domb és a kilátó, ahonnan belátni egész Zebegényt, a Dunakanyart, és a Hétlyukú Hídat. Volt, aki a csoportból idejött festeni. Valahogy így mutat táj, onnan fentről, madártávlatból:
Nem volt könnyű dolga a festőművésznek
Tanárunk – Fischer Balázs – minden nap türelmesen próbálta átadni tudását és tapasztalatát a festői látásmódról. Kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is neki. Időnként odajött, elmondta hol a hiba, úgy éreztem, hogy gyakorlatilag mindenhol volt. 🙂 – Foltokban gondolkozz, hunyoríts, a háttér jelen esetben a legvilágosabb pont, a túloldalt meg a legsötétebb! – mondta. Erre egy mozdulattal, félvállról belehúzott a rajzomba és helyreállt az egész, mind arányaiban, mind tónusában. Én meg szenvedtem vele órákig. Ez a gyakorlat, mondhatjuk. Egy berögzült, merev grafikus, aki ha nem látja pontosan a színeket, árnyakat, rögtön vonalat rajzol vagy fest, mert az olyan realisztikus. Viszont, nem festői, nem művészi. 🙂 El kellett telnie pár órának, hogy lássak és lelazuljak. Csak jó volna így maradni. 🙂 Hát ez egy folyamat része, nem kell mást csinálni, csak festeni, festeni, festeni.
