Szeretem a csendéletet, mert lehetőség van a téma tartalmán és beállításán változtatni nem úgy, mint a természetben, ahol keresni kell a megfelelő perspektívát. Ezáltal még nagyobb szabadságot nyújt, mint ha tájképet festenék.
Mivel a két narancs közé nem rakhattam egy banánt – hogy nézne már ki -, 😉 így jöttek ötletnek az üvegpoharak. Akármilyen nehéz is ábrázolni vásznon az üveget, ha jól sikerül, igazán látványos tud lenni.
Ez a festés jobban elhúzódott, mint a többi, mert sok mindent kellett kialakítani. Ahogy teltek az órák, a fények is folyamatosan változtak. Az sem volt mindegy, hogy a széken miként ültem. Ha előrehajolva kezdtem festeni, akkor nem folytathattam hátradőlve, mert akkor máshogy estek a fények. A színek keverése is kihívást jelentett, de összességében egész jó lett. 🙂
Még több képemet a festmények oldalon találsz.
